Kovács Judit

Ügyfélkapcsolati igazgató, Profiles International Hungary

#

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kollégáink nagyon kreatívak mind az X, mind az Y generáció képviseletében, így arra gondoltunk, a válaszainkban is igyekszünk ezt megjeleníteni.

Mit jelent számotokra az innováció?

Y generáció válasza

Több „mázsányi” kreativitás egy forradalmian új, hasznos és szuper jó dolog létrehozásának szolgálatába állítva.

X generációs válasz

Az innováció ma a HR-ben nem plusz, nem egy többlet, hanem elemi szükséglet. Egy-egy, lassan tíz éves ügyfélkapcsolatot csak úgy lehet fenntartani, ha mi magunk is folyamatosan tanulunk, fejlesztünk, megújulunk. Tapasztalataink szerint a cégre és az ott dolgozó kollégákra szabott megoldások versenypiaci előnyt jelentenek, míg e nélkül, nagyon hamar zsákutcába juthatnak a szervezetek a közeljövőben.

Hogyan jelenik meg az innováció a munkátokban/mindennapjaitokban?

Y generáció válasza

Állandóan mozogásban vannak a kerekek. Lehet, hogy elsőre hasonlónak tűnik két szervezeti, vagy hatékonysági probléma, de mindig mások benne az emberek, akik a konkrét tevékenységet végzik, így a megoldásokhoz is különböző utak vezetnek. Ez adja az izgalmat a munkánkban és ez inspirál bennünket. Most is egy újabb Profiles üzletágon törjük a fejünket.

X generációs válasz

Mindig diagnózis (kompetencia-felmérés) -alapú programokat szervezünk ügyfeleink részére, így azok minden esetben egyénre, vezetőre, csapatra és cégre szabottak. Ez azt is magában hordozza, hogy akár kiválasztáshoz, akár meglévő kollégák fejlesztéséhez használjuk az értékelő eszközeinket, nincs két egyforma programunk. Vannak "best practice-ek", vannak jól bevált tréning-gyakorlatok, de az egyéni kompetencia-felmérésekből származó információ minden esetben "kikényszeríti" a kreatív, innovatív, egészen újszerű megoldásokat.

Miért fontos számotokra a HR Innovátor Díj?

Y generáció válasza

Mert új, zseniális és kreatív. Olyan brandet támogatunk, amivel maximálisan tudunk azonosulni. Izgalmas és kíváncsian várjuk, hogy ki nyeri el a díjat, hogy aztán elismert innovátorokkal dolgozhassunk együtt a jutalomprojekt keretében.

X generációs válasz

Ennek két oka van. Egyrészt a Profiles Magyarország nagy hangsúlyt fektet a különböző benchmark-kutatásokra (pl.: felsővezetői, középvezetői, sales, HR-vezetői, stb.), melyek az aktuális gazdasági környezetben kompetencia-szinten vizsgálják, hogy mi a siker kulcsa. Szeretnénk a kutatási témaköreinket kiegészíteni a HR Innovátor benchmarkkal.

A másik ok a kíváncsiságunk: sokat foglalkozunk a "HR-es, mint stratégiai partner" témakörrel, és kompetenciák szintjén szeretnénk látni, hol találkoznak a "HR-es, mint innovátor" karakterrel.

Ami pedig hab a tortán: milyen teljesítményben mérhető (HR-folyamatokban, toborzási eredményekben, stb.) különbség van egy innovatívabb és egy kevésbé innovatív HR-szervezet között, mi lehet a hozadéka annak, ha erre a szempontra is tudatosan figyelünk, amikor HR-es csapatot építünk?